Kovács Alexszel utoljára két éve, 2022 őszén beszéltünk, amikor épp a portugál Edge Golf College egyetemére készült. Jelenleg 21 éves, Dubajban él, tanul és golfozik. De mi történt vele Portugália óta? Hogyan halad a golfkarrierje? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Portugáliától Dubajig – egy új fejezet kezdete
„Két évet töltöttem Portugáliában, ahol business development & sport science szakon tanultam, miközben az egyetemi golfprogram aktív résztvevője voltam. Végigversenyeztük az idényeket, részt vettünk minden R&A tornán, azonban a második év végére úgy éreztem, hogy szükségem van a változásra. Bár az egyetem és a képzés színvonalas volt, az a koncepció, hogy mindig ugyanazon a pályán, a Tróia Golf Clubban edzünk, arra késztetett, hogy új lehetőségek felé nyissak” – meséli Alex.
Végül úgy határozott, hogy az angol Heriot-Watt University dubaji kampuszán folytatja tanulmányait, immár international business management szakon. „Dubaj új lendületet adott. Itt három golfklubhoz is csatlakoztam, így a tanulás mellett továbbra is komolyan foglalkozom a golffal.”
Profi karrier?
„Egyelőre nem tudom megmondani, hogy eljutok-e a profi szintre" - mondja Alex a profivá válás dilemmájáról. „Amit biztosan állíthatok, hogy rengeteg munkát fektetek bele. Dubajban egy kiváló edzővel, Michael Sweeney-vel dolgozom. A golf mindig is a szenvedélyem volt, és az is marad. Ezért nem is volt kérdés, hogy a tanulmányaim mellett folytatom a sportot."
Fejlődés és új kihívások
Kíváncsiak voltunk, miben érzi Alex a legnagyobb előrelépést, és milyen területeken kell még fejlődnie. „A rövid játékban hatalmasat léptem előre, még Portugáliában sikerült rengeteget javítanom rajta. Persze mindig van hova fejlődni, de már sokkal magabiztosabb vagyok ezen a téren.”
A kihívások azonban mindig adottak: „A faütős játékom, különösen a 3-as fa és a driver, még fejlesztésre szorul. Jelenleg 260-270 yardot ütök a driverrel, ami nem elegendő. A célom, hogy növeljem az ütőfej és a labda sebességét, amihez elengedhetetlen a tökéletes swing. Dubajban van egy edző, aki kifejezetten a biomechanikával foglalkozik. Egy speciális gép segítségével elemzi a mozdulataimat, így pontos visszajelzéseket kapok, mit és hogyan kell javítani.”
Nem csak a technikára, hanem a fizikai felkészülésre is nagy hangsúlyt fektet: „Heti ötször járok edzőterembe, ahol a sebesség és az izomtömeg növelése a cél. Ezzel szerencsére nincs gond, a biomechanikai tökéletesítés továbbra is fókuszban van.” - árulja el Kovács Alex zárásként.