Ausztrál győzelem a Gáti Ferenc Emlékversenyen

 

Szombaton tartották meg a nagy hagyományokra visszatekintő Gáti Ferenc Emlékversenyt Kisorosziban.

 

Az egyéni stableford formátumú megmérettetés élén a Howlong ausztrál szenior golfozója Steven Rajki végzett (81 ütés).

 

A Nettó Férfi A kategóriát a St. Lőrinc masters korosztályú golfozója Bodor Tibor nyerte, a második Bere Tamás és harmadik helyen záró Gürtler Miklós előtt.

 

A Nettó B kategóriában az első három sorrendje Jónás Balázs Ottó, a szuperszenior korosztályt erősítő dr. Facskó István és Buna Edvin lett.

 

A verseny névadójáról

Gáti Ferenc agrár- és vegyészmérnök volt, aki az ENSZ UNIDO talajtani szakértőjeként tevékenykedett Kubában 1970-1974 között. Utólag visszatekintve emellett szervező zseni is volt. Amikor hazajött, elhatározta, hogy itthon feléleszti hamvaiból ezt az 1952-ben betiltott, osztályidegennek bélyegzett sportágat. Nem volt egyszerű, öt év kellett hozzá. Elsőként az elvtársakat kellett meggyőznie a golfsport engedélyezéséről. A végső, döntő érv az volt, hogy ha Castrónak lehet, akkor nálunk miért ne lehetne.

 

1976

Megszerezte Kisoroszi mellet egy legelő használati jogát golfpálya céljára. Összehozott egy lelkes golfozó társaságot, a megmaradt régiekkel kezdve, akikből golf szakosztályt szervezett. Elintézte, hogy azt befogadja a Gyeplabda Szövetség, mivel golf szövetség nem volt. Az amatőr golfozók önkéntes munkával a legelőn hevenyészett pályaszakaszt alakítottak ki, amelyen már játszani is lehetett.

 

1979

Megalapította a Kék Duna Golf Clubot, amelynek első elnöke lett. Elkészült a kisoroszi pálya terve, és megkezdődött az első pályaszakasz építése, amely a tagság tagdíjából, társadalmi munkájából, önerőből valósult meg.

 

1988

Átadták a Kisoroszi pálya első 9 szakaszát. 1989-ben elnökletével megalakult a Magyar Golf Szövetség, amely egy hónap múlva tagja lett mind az Európai, mind a Nemzetközi Golf Szövetségnek. Az elnöki tisztséget a szövetség megalakulásától 1994-ig viselte.

 

1990

Az MGSz megrendezte 1951. után az első, 1911. óta a harmincadik magyar golf bajnokságot, amelyen még játszott Mérei Lóránd, az egyedüli olyan golfozó, aki a harminckilenc évvel korábbi bajnokságon is versenyzett.

 

Fotó: Magyar Golf Club / Kisoroszi


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés