„A PGA képzés elvégzése csupán a létra legalsó foka”

Interjú Holló Zsomborral, a Botaniq Máriavölgyi Golf Klub oktatójával

Holló Zsombor, a Botaniq Máriavölgyi Golf Klub elhivatott oktatója, valamint a Raven Golf Performance alapítója a Budapesti Gazdasági Főiskolán szerzett diplomát kereskedelmi és marketing szakon, ám életét minden szálon átszövi a golf iránti szenvedély. A sokoldalú játékossal és szakemberrel legújabb mérföldkövéről, valamint különleges oktatási szemléletéről beszélgettünk.

 

A Botaniq Máriavölgyi Golf Klub edzőjeként hogyan telnek a napjaid?

Kifejezetten jól érzem magam! Már a tavalyi szezon is szép eredményeket hozott, de az idei évben érzem igazán az áttörést az oktatói pályámon. Tavaly elindítottunk egy fiataloknak szóló képzési programot, amelyet volt edzőm, Martin Cummins, Vadkerti Adél és Szeberényi Máté közreműködésével hoztunk létre. Nagy szerepet szolgált még a program elindításában Király Levente is akit nem hagyhatok ki a felsoroltak közül. Egy igazán lelkes junior csapatot sikerült összeállítani. A képzés rendkívül kedvező feltételeket kínál és a klub is nagyban támogatja a junior játékosokat. A célunk egyértelmű – támogatni és kinevelni a jövő golfnemzedékét.

 

Milyen egyéb feladatok játszanak fontos szerepet az életedben?

Az oktatás mellett meghatározó szerepet tölt be az életemben a Mid-Amatőr Golf Sportegyesület is. Nagy megtiszteltetés, hogy felkértek a főtitkári tisztségre – ezáltal lehetőségem nyílik arra, hogy szakmailag is segítsem a Mid-Am kategóriában versenyző játékosokat. Kiemelt célunk, hogy a 25–35 év közötti korosztályhoz is közelebb vigyük a golfot. Színvonalas versenyeket szeretnénk szervezni, és olyan klubtagsági konstrukciókat kínálni, amelyek valódi értéket nyújtanak tagjainknak.

 

Nemrég végezted el a Testnevelési Egyetem PGA golfoktatói képzését. Látsz most olyan feltörekvő tehetséget, akiből a jövő Rózsa Csillája vagy Kötél Bencéje lehet?

Úgy gondolom, jelenleg is vannak olyan junior golfozók, akikben megvan a potenciál a nemzetközi szintű karrierhez. Vadkerti Adéllal és Martin Cummins-szal elsősorban a 14 éven aluli korosztályra összpontosítunk – szeretnénk hosszú távon kísérni őket az úton. Olyan edzésrendszert dolgoztunk ki, amely nemcsak eredményes, hanem élményszerű is: célunk, hogy a gyerekek örömmel járjanak golfozni, ne kötelességből.

 

Mitől válhat valaki igazi profivá?

Ez egy nagyon összetett kérdés. Szerencsés vagyok, hogy olyan kiváló játékosgenerációval nőhettem fel együtt, mint Kötél Bence, Csányi Olivér, ifj. Sárközi Ricsi, Bertényi Bence vagy Somogyi Bence. Mindannyiukat az elszántság és a kivételes szorgalom jellemezte – ezek nélkül elképzelhetetlen a tartós siker. Örömteli látni, hogy évről évre bővül a hazai mezőny, és egyre több tehetség mutatkozik be komoly eredményekkel.

 

Milyen terveid vannak a közeljövőre nézve?

Folyamatosan képzem magam – számomra a PGA oktatói képzés csak az első lépcsőfok volt. Hiszek abban, hogy a tanulás sosem ér véget. Rendszeresen tanulmányozom a legkorszerűbb oktatási módszereket és technológiai megoldásokat, a golf minden terén, hogy a lehető legtöbbet adhassam vissza a tanítványaimnak. Emellett teljes erőbedobással dolgozunk a Mid-Amatőr Egyesület különféle eseményein – köztük a Mid-Am Open nemzetközi bajnokság szervezésén, amelyre külföldi versenyzők részvételét is várjuk. Ezúton is szeretném megköszönni az elnökségi csapat támogatását, valamint a Mid-Am közösség folyamatos biztatását – rengeteget jelent számomra!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés