Justin Rose rekordgyőzelmet aratott Torrey Pines-ban

Justin Rose 71 év után az első „wire-to-wire” (rajt-cél) győztes lett Torrey Pines-ban: már a nyitókörben hat ütés előnnyel állt az élre, amit a riválisok a következő napokban sem tudtak ledolgozni. Végül -2-es körrel (70) aratott diadalt vasárnap a Farmers Insurance Openen.

 

A 45 éves angol klasszis 62 ütéses nyitókörrel sokkolta a mezőnyt, és végig a vezető pozícióból irányította a versenyt. A folytatásban még ennél is jobb formát mutatott, amelynek eredményeként -23-as összeredménnyel (265) egy ütéssel megdöntötte a 72 szakaszos torna rekordját, a 1999-es győztes Tiger Woods és George Burns 1987-es 266 ütéses rekordját átadva a múltnak.

 

„Az egyetlen igazi kihívás számomra az volt, hogy minden nap növeljem az előnyömet, és végig a torna korábbi csúcsa lebegjen a szemem előtt” – mondta Rose. Az angol klasszis célja teljesült, és még egy kicsit több is, hiszen rajta kívül csupán Tommy Boltnak sikerült holtverseny nélkül, végig az élen maradva győzelmet szereznie Torrey Pines-ban még 1955-ben.

 

 

A hátsó kilencen Rose úgy haladt végig, mintha csak egy nyugodt sétát tett volna a Csendes-óceán partján, így pedig a verseny valójában a második helyért folyt. A dobogó második fokán Si Woo Kim (69), Ryo Hisatsune (69) és Pierceson Coody (66) osztoztak – a fiatal Coody számára ez a helyezés valószínűleg a West Coast Swing két rangos versenyébe való bekerülést is biztosítja.

 

Brooks Koepka, aki négy év LIV Golfos kitérő után tért vissza a PGA Tourra, bár T56. helyével felejthető alakítást nyújtott, a közönség hatalmas üdvrivalgással fogadta visszatérését, lelkesen skandálva az „Üdv újra, Brooks!” felkiáltást.

 

Rose számára ez a győzelem nemcsak az idei szezonban, hanem karrierje során is mérföldkő: ez már 13. PGA Tour-címe, és a világranglistán a harmadik helyre lépett, ami közel hét éve a legjobb pozíciója.

 

Fotó: PGA Tour / Facebook


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés