Tarr Béla-retrospektívet rendez május 6. és 10. között a budapesti Cirko-Gejzír mozi, ahol az ötnapos esemény során a rendező teljes nagyjátékfilmes életművét műsorra tűzik.
A szervezők közleménye szerint Tarr Béla alkotásai régóta meghatározó részét képezik a Cirko-Gejzír mozi kínálatának, a retrospektív sorozat pedig immár hagyományos eseménynek számít.
A programban a közönség nemcsak a legismertebb műveket, köztük a Sátántangót tekintheti meg, hanem a rendező kevésbé ismert alkotásaival is találkozhat. A retrospektív műsorában egyebek mellett az Őszi almanach, a Kárhozat, A londoni férfi, a Werckmeister harmóniák, valamint a rendező utolsó filmje, A torinói ló is szerepel.
A részletes program szerint a vetítések május 6-án a Családi tűzfészek és a Szabadgyalog című filmekkel kezdődnek, míg a zárónapon, május 10-én a Werckmeister harmóniák és A torinói ló kerül műsorra.
A vetítések előtt minden alkalommal látható lesz a 2004-ben készült Prológus című rövidfilm, amely az Európa-képek antológia részeként készült Magyarország és további kilenc ország európai uniós csatlakozásának alkalmából. A Családi tűzfészek című film előtt levetítik a rendező 1980-as vizsgafilmjének első részét, a Hotel Magnezitet is.
A szervezők minden vetítéshez rövid bevezetőt kapcsolnak, amelyeket Tarr Béla egykori munkatársai, valamint a munkásságát ismerő és elismerő alkotók tartanak. A felkértek között szerepel egyebek mellett Pogány Judit színművész, Téni Gábor producer, Kovács András Bálint filmesztéta, Mundruczó Kornél és Szimler Bálint filmrendező, Beleznai Márk forgatókönyvíró, valamint Bödőcs Tibor humorista is - olvasható a közleményben.
Forrás: MTI
Fotó: MTI / Illyés Tibor

