Szombaton véget ért az 54 szakaszos Sárközi Golf Classic Bükfürdőn. A nőknél Lohn Abigél rajt-cél győzelmet aratott, míg a férfiaknál Ralph Müller a fantasztikus második napi teljesítményére alapozva diadalmaskodott.
A női mezőnyben az U14-es junior Lohn Abigél már az első körben az élre állt, és magabiztos vezetését végig meg is tartotta. Mögötte az U12-es korosztály játékosa, Sebestyén Zsófia a második, Dr. Varga Irén pedig a harmadik helyen zárt.
Bár a férfiaknál Magyar Krisztián kezdett a legerősebben, Ralph Müller 75 ütéses második körével pénteken átvette tőle a vezetést, majd szombaton 81 ütéses fináléval biztosította győzelmét. A második helyen három ütéssel lemaradva Bartos Botond Bálint végzett, míg a harmadik helyen az U18-as junior Dean Benjamin és Magyar Krisztián együttállásban zártak.
A nettó női kategóriát Jáger Gabriella nyerte, a nettó férfi kategóriában Kelemen Gábor végzett az élen.
A verseny szervezője, Sárközi Richárd kérdésünkre kiemelte, hogy a verseny célja minél több emberhez eljuttatni ennek a szép sportnak az üzenetét, amit az ötven fő feletti indulólétszám vissza is igazolt. Elmondása szerint a körülmények ideálisak voltak, bár picit hűvös, szeles idő fogadta a játékosokat. A Greenfield nagyon jó állapotban várta a mezőnyt: „a májusban megrendezésre kerülő Magyar Kupát akár már most is meg lehetne tartani, annyira jó a minősége” – hangsúlyozta.
Végezetül Sárközi kiemelte a szponzorok támogatását is: „A Sauska Borászatnak, a SZAMIKOR Építőipari Kft.-nek és a Maui Jim napszemüvegnek nagyon köszönjük a támogatást. A Maui Jim a pályán kitelepüléssel is jelen volt, a játékosok felpróbálhatták a márka napszemüvegeit, a győztesek pedig egy-egy csúcstechnológiájú Maui Jim napszemüveget is hazavihettek.”
A Classic szeptemberben a BMW Leier Kupa keretében folytatódik, a háromnapos Világranglista (WAGR) versenyre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

