Meglepetésember nyerte a PGA Championshipet

Az angol Aaron Rai pályafutása első major-győzelmét aratta az Aronimink Golf Clubban. A 31 éves játékos -9-es összeredménnyel zárta a PGA Championshipet, három ütéssel megelőzve a spanyol Jon Rahmot és az amerikai Alex Smalley-t.

 

Rai sikere több szempontból is történelmi jelentőségű. Több mint száz év után ő lett az első angol játékos, aki elhódította a Wanamaker-trófeát, emellett tíz év után először nyert nem amerikai golfozó a tornán. A Wolverhamptonban született játékos ráadásul úgy ért fel a csúcsra, hogy korábban egyszer sem végzett top 10-ben major tornán.

 

Az Aronimink rendkívül nehéz pályabeállítása egész héten komoly kihívást jelentett a mezőny számára: a keményre száradt, meredek greenek és a rough megtréfálta a mezőnyt. Rai azonban végig higgadt és taktikus maradt, különösen a döntő körben, ahol hibátlan stratégiával fokozatosan ellépett riválisaitól.

 

A torna kulcspillanata a 17-es szakaszon érkezett. Rai egy közel 21 méteres birdie-puttot süllyesztett el, amely a hét második leghosszabb sikeres gurítása volt, és gyakorlatilag eldöntötte a bajnoki címet.

 

„Szürreális érzés itt állni. Frusztráló szezonom volt eddig, főleg a nyaksérülésem után. Ez a siker messze felülmúlja minden elképzelésemet.” – nyilatkozta Rai a trófea átvétele után.

 

A győzelem értékét tovább növeli, hogy Rai az egész héten kiemelkedően teljesített az elütéseknél. Fairway-találati mutatója a mezőny egyik legjobbja volt, ami döntő tényezőnek bizonyult.

 

 

A második helyen végző Jon Rahm erősen kezdte a zárónapot, az első két szakaszon rögtön birdie-vel indított, később azonban több hibát is vétett, így nem tudta tartani Rai-val a lépést. Alex Smalley, aki az utolsó napot az élről várta, végül szintén három ütés hátránnyal zárt.

 

A negyedik helyen hármas holtverseny alakult ki -5-ös eredménnyel: Justin Thomas, Ludvig Åberg és a német Matthias Schmid egyaránt erős hajrát produkált. Thomas különösen közel került az élmezőnyhöz 65-ös zárókörével, végül nem kapta meg azt a „kis segítséget”, amiben reménykedett az előtte indulóktól.

 

A címvédő és világelső Scottie Scheffler ezúttal nem tudott beleszólni a győzelemért vívott harcba. Bár vasárnap még matematikailag versenyben volt, egész héten küszködött a puttolással, végül -2-vel a T14. helyen zárt.

 

Nem sikerült a hajrá Rory McIlroy számára sem, aki a Masters után újabb major sikerre hajtott. Az északír klasszis ugyan birdie-vel kezdte a zárókört, később azonban túl sok hibát vétett a fairwayen, és döntő pillanatokban nem tudott élni a lehetőségeivel. McIlroy -4-gyel, öt ütésre Rai mögött fejezte be a versenyt.

 

Aaron Rai sikerével 2026 első két major tornát brit játékos nyerte meg, miután áprilisban McIlroy diadalmaskodott a Mastersen. Rai ezzel olyan angol legendák mellé iratkozott fel, mint Nick Faldo vagy Justin Rose.

 

Forrás: BBC Sport

Fotó: PGA Tour / Facebook


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés