Az angol Lottie Woad -1-es (69) kört játszott a Queen City Championship zárónapján, ezzel megszerezte pályafutása második LPGA Tour-győzelmét.
A mindössze huszonkét éves játékos, aki tavaly júliusban profi debütálásakor diadalmaskodott a Scottish Openen, összesítésben -12-vel (268) zárt, két ütéssel megelőzve a dél-koreai Hae-Ran Ryut Cincinnatiben.
Woad sikerének alapját a második és harmadik körben elért 64-es, illetve 65-ös eredménye jelentette, ami elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy maga mögött tartsa a zárónapon -3-mal (67) teljesítő Ryut.
„Természetesen nagyon-nagyon boldog és hálás vagyok!” – mondta Woad, amikor arra kérték, tekintsen vissza az elmúlt tizenkét hónapra, hiszen egy évvel ezelőtt ilyenkor még a Florida State egyetemi golfcsapatában szerepelt.
„Ez a győzelem talán egy kicsit édesebb, mint az első, mert arra nem igazán számítottam. Most már láttam, milyen erős a mezőny, ezért különösen csodás érzés, hogy újra nyerni tudtam!”
A győzelem 300 ezer dolláros (225 ezer fontos) fődíjat hozott számára, az angol golf számára pedig emlékezetes hétvégét, hiszen Woad sikerével párhuzamosan honfitársa Aaron Rai megnyerte a PGA Championshipet, megszerezve pályafutása első major trófeáját.
Az amerikai világelső Nelly Korda és a thaiföldi Jeeno Thitikul, akik együttesen az előző három LPGA Tour-versenyt nyerték meg, a nyolcadik, illetve a hetedik helyen végeztek.
Forrás és fotó: BBC Sport

