A Dél-koreai válogatotté az első fordítás a Vb-n

A dél-koreai válogatott hátrányból fordítva 2-1-re nyert a cseh csapat ellen a labdarúgó-világbajnokság A csoportjának nyitófordulójában, a mexikói Guadalajarában.

 

Nagy lendülettel kezdtek a dél-koreaiak, beszorították ellenfelüket a kapujuk elé és több helyzetet is kialakítottak az első negyedórában. A folytatásban valamelyest csökkent az ázsiaiak labdabirtoklási fölénye, a csehek is eljutottak ellenfelük 16-osáig, és szögletekből nyílt volna esélyük veszélyeztetni, de komoly gólszerzési lehetőség ezen az oldalon nem alakult ki. A félidő utolsó harmadában többnyire a mezőnyben zajlott a játék, csak Szon Hungmin két távoli lövésénél, illetve közeli próbálkozásánál élénkült fel a közönség. A csehek a magassági fölényüket kihasználva pontrúgásokból és beadásokból igyekeztek helyzetbe kerülni, ha eljutottak a dél-koreai kapu előterébe, az ázsiai védelem azonban stabil volt.

 

A szünet után nem sokkal Hvang Inbom került lövőhelyzetbe, majd a kipattanóra Li Dzseszung érkezett, de Kovár mindkétszer védett. Kicsit később Szon Hungmin lépett ki remekül, kissé oldalra sodródva a kapusba lőtt. Továbbra is az ázsiaiak támadásaiban volt veszély, a csehek nem igazán tudtak helyzetet kialakítani. Aztán váratlanul mégis vezetést szereztek: Coufal alapvonalhoz közeli, jobb oldali nagy bedobása után Krejci az ötösön felugorva fejelt a kapuba. Pár perccel később Miroslav Koubek, a csehek szövetségi kapitánya lecserélte támadósorát. A dél-koreaiak csakhamar egyenlítettek, Hvang Inbom kapott nagyszerű kiugratást, elfektette védőjét és a kapus fölött a hálóba emelt.

 

Szabadrúgás után a 77. percben Soucek fejelt a kapuba, les miatt azonban nem adták meg a gólt, a csereként beállt O Hjongju közeli találata viszont három perccel később érvényes volt.

 

A pontrúgásokkal képesek voltak ugyan veszélyeztetni a csehek, de a dél-koreaiak kombinatívabban futballoztak, jóval több helyzetet alakítottak ki, ezek alapján megérdemelt győzelmet arattak.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/EPA/YNA


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés