Emberpróbáló három nap, két kiváló magyar golfpálya és az utolsó pillanatig nyílt küzdelem után lezárult a 66. Master Good Nyílt Magyar Amatőr Bajnokság. A Magyar Golf Szövetség legrangosabb amatőr versenye idén először kétpályás lebonyolításban zajlott: a mezőny pénteken a BOTANIQ Máriavölgyi Golf Klubban kezdett, szombaton az Old Lake Golf Clubban folytatta a viadalt, vasárnap a játékosok visszatértek Máriavölgybe, hogy eldöntsék a bajnoki címek sorsát.
A nyitónapon Somogyi Bence emlékezetes teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet. A magyar válogatott játékos -6-os körrel – és egy hole-in-one-nal – az élre állt, azonban a második napon a cseh Jakub Janda utolérte, így a döntő előtt holtversenyből várhatták a finálét.
A vasárnapi zárókör minden várakozást felülmúló izgalmakat hozott. A vezető flightban Somogyi Bence, Jakub Janda és a török Sazak Emir Duhan játszott együtt, és már az első kilenc szakaszon világossá vált, hogy a győzelmet nem elsősorban a technikai tudás, hanem a mentális stabilitás fogja eldönteni. Birdie-k, bogey-k, dupla- és tripla bogey-k váltották egymást – a mezőny élén folyamatosan változott a sorrend.
A hátsó kilencen Janda fokozatosan átvette a kezdeményezést. Két birdie-vel kezdett, majd ugyan bogey-t ütött, de így is végig nyomás alatt tudta tartani Somogyit. A magyar játékos a 13-as szakaszon birdie-vel egyenlített, a 16-os után ismét azonos eredménnyel álltak. A végső csavar a 17-es szakaszon érkezett: Somogyi bogey-t játszott, míg Janda kulcsfontosságú birdie-vel egy ütés előnyre tett szert, amelyet az utolsó lyukon már nem engedett ki a kezéből.
A nemzetközi értékelésben így Jakub Janda hódította el a nyílt bajnoki címet, Somogyi Bence egyetlen ütés hátránnyal a második helyen végzett, míg Sazak Emir Duhan lett a harmadik.
A magyar bajnoki versenyben Somogyi Bence ismét bizonyított. 2022 és 2023 után harmadszor lett magyar amatőr bajnok, ezzel tovább gyarapítva hazai sikersorozatát.
A magyar férfi dobogón Garcon Nathan végzett a második helyen, aki a zárónap egyik legjobb körével, –1-gyel kapaszkodott fel az ezüstérmes pozícióba. A bronzérmet Bartos Botond szerezte meg.
A nők nemzetközi versenyét a török játékosok domináltak. Bay Sude kiegyensúlyozott teljesítménnyel, par körrel zárta a vasárnapot, és magabiztos, 7 ütés előnnyel nyerte meg a nyílt bajnoki címet honfitársai, İrem Demir és Elif Nihal Boztaş előtt.
A magyar női mezőnyben Jaczkovics Emma végig kézben tartotta a versenyt. A címvédő stabil és kiegyensúlyozott játékának köszönhetően újabb magyar bajnoki aranyérmet szerzett. A dobogó második fokára Berkenyei Daniella állhatott fel, míg a bronzérem Nagy Rékához került.
A 66. Master Good Nyílt Magyar Amatőr Bajnokság minden szempontból emlékezetes versenyt hozott: a történelmi, kétpályás lebonyolítás, a nemzetközi színvonalú mezőny és a vasárnapi kiélezett küzdelem ismét bizonyította, hogy a magyar amatőr golf legnagyobb hazai eseménye méltó helyet foglal el a régió kiemelt versenyei között.

66. MASTER GOOD Nyílt Magyar Amatőr Bajnokság - eredmények
Forrás és fotó: hungolf.hu

