Drámai fordulat után teljesen nyílt a Junior Open

Nem várt fordulatokat hozott a 37. MASTER GOOD Junior Open második versenynapja a Zala Springs Golf Resortban. Az első kör után vezető Somogyi Bence sérülés miatt feladni kényszerült a versenyt, így a döntő előtt teljesen átrendeződött az élmezőny.

 

A háromszoros felnőtt magyar bajnok Somogyi a második körben is tartotta a vezető pozíciót, ám a 12. szakaszon egy hirtelen fellépő háthúzódás miatt nem tudta folytatni a játékot. Kiesésével az U25-ös kategóriában az osztrák Nico Müllner és a hazai pályán játszó Novák Botond áll az élen, egyaránt +6-os eredménnyel.

 

Az abszolút nyílt versenyben a lányok vették át a vezetést. A spanyol Beamonte Escartin Constanza -1-es második körével, +1-es összesített eredménnyel áll az élen. Mögötte a címvédő Fedeli Laetitia következik +4-gyel, aki szintén -1-es kört teljesített, és továbbra is vezeti a magyar bajnokságot.

 

A fiúknál a cseh David Hrdina (+5) áll az élen, mindössze egy ütéssel megelőzve a bolgár Petko Lazarovot, a szlovén Tilent Nahtigalt és az osztrák Florens Vukusicot. A magyar fiú A-kategóriában Garcon Nathan (+10) őrzi vezető helyét.

 

A fiú B-kategória nyílt versenyében a San Marinó-i ifj. Bartoletti Stella Sampad (+9) áll az élen. A magyar bajnoki címért Horváth Lóránt és Nyemetz Ádám azonos eredménnyel várhatja a zárókört.

 

A 37. MASTER GOOD Junior Open harmadik, mindent eldöntő zárófordulója csütörtökön következik, a verseny az alábbi linken követhető.

Live Score

 

Forrás és fotó: hungolf.hu 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés