Együttműködési megállapodást kötött Szombathelyen három sportszövetség a magyar sport- és kulturális élet hazai és nemzetközi fejlesztéséért, valamint a tehetséges fiatalok közös támogatásáért.
Az 58. Savaria Nemzetközi Táncverseny szervezőinek a vasárnapi tájékoztatása szerint a Magyar Úszó Szövetség, a Magyar Golf Szövetség és a Magyar TáncSport Szakszövetség összefogásról Wladár Sándor közölte, az a cél, hogy a sport szeretete a jövő nemzedékei számára is a hétköznapok részévé váljon.
"Ez az együttműködés önmagában nem példa nélküli, de reméljük, példaértékű lesz. A sport nem csak fizikai aktivitás, hanem minden sportágban másról szól: kitartásról, alázatról, célokról, lemondásokról, emellett a közösségépítő szerepe is kiemelkedő" - vélekedett a Magyar Úszó Szövetség elnöke.
Dala Soma, a Magyar Golf Szövetség vezetője kijelentette, soha nem volt ilyen nehéz megszólítani az embereket, különösen a fiatalokat.
"Egyre rövidebb ideig tudnak koncentrálni, túl sok a digitális zaj, a képernyők pedig elveszik az időt a sporttól. Ezt a küzdelmet csak együtt nyerhetjük meg, mert a sport több mint mozgás: jellemet formál" - hangsúlyozta.
Zsámboki Marcell, a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke is kiemelte, hogy a memorandum célja a fiatal tehetségek támogatása, felkutatása és segítése.
"A mi feladatunk, hogy ehhez megteremtsük a kereteket, és minden erőnkkel segítsük a tehetségeket" - tette hozzá.
A partnerség keretein belül a szövetségek többek között közös kampányokat indítanak az egészséges életmód és a hazai sportértékek népszerűsítésére a fiatalok körében, rendszeres szakmai egyeztetéseket tartanak a sportszervezési, utánpótlás-nevelési, edzői és rendezvényszervezési tapasztalatok átadása érdekében, valamint közös fellépéseket, nemzetközi ismertséget segítő eseményeket és kezdeményezéseket szerveznek a magyar sport és kultúra határon túli népszerűsítésére.
Forrás: MTI
Fotó: MTI/Katona Tibor

