Sonja: Ez igazi csapatmunka volt!



Kiállták a próbát

Rendkívül pozitív visszhangja van a Zala Springs Golf Resort-ban rendezett Tesla Universal 7. Magyar Mid-Amatőr Golfbajnokságnak. Portálunkon már több játékos, szervező és bíró is méltatta az eseményt. Ezúttal Gschwendtner Sonja, a bajnokságnak otthont adó klub igazgatóhelyettese osztotta meg élményeit, aki Damian MacPherson távollétében karmesterként irányította csapatát és oroszlánrészt vállalt a sikeres lebonyolításban. Mint mondta, ez igazi csapatmunka volt!


Érdemes párhuzamot vonni az egy hónappal ezelőtti Junior Open-nel, amelyet a résztvevők és szüleik az elmúlt időszak egyik legemlékezetesebb és legsikeresebben szervezett versenyének tartanak. Ott a Szeberényi Máté vezényelte pannónia csapat, valamint a Jakobi András által dirigált bírói team szakszerűsége hozta meg az áttörést.
Gschwendtner Sonja – Mátéhoz hasonlóan – profi módon koordinálta a zalacsányiakat. Ehhez jött a Révész Tamás által irányított szervezői team, akik Sonjáékkal együtt az elejétől a végéig kitűnő, már-már emberfeletti teljesítményt tettek bele a közösbe. Jakobi András vezető bíró és társai (Buna Edvin és Cservák László) példaértékű bírói munkát végeztek. Ők az idei év nagyjai, bizonyítván, hogyan lehet sikeresen lebonyolítani egy nagy tornát.


Sonja, aki napokban ünnepelte születésnapját (Isten éltesse!), nem győzte méltatni az övéit. Nem fukarkodott a dicsérő szavakkal:

„A konstruktív együttműködés volt a siker kulcsa. Már a tavalyi bajnokság is remek volt, de most rátettünk még egy lapáttal. Az előkészítésen, a folyamatos kommunikáción nagyon sok múlt. Már hónapokkal ezelőtt összeültünk és felhasználva az eddigi tapasztalatokat egy még szervezettebb és látványosabb versenyre törekedtünk. Sikerült!
 
Major Gyuriék hibátlan pályát kínáltak a játékosoknak. Bangó Botond "Beri" (operations manager és a caddie mesterek vezetője), a fiatalokból álló forecaddie-kel (Harmadás Anna, Szalai Anikó, Horváth Eszter, Komáromy Mátyás, Hoffmann Annamária, Vaszkó Zsombor, Rozman Péter), valamint a starterekkel (Szekeres József és Van Herck John) együtt segítették a bírói munkát (Jakobi Andris, Buna Edvin, Cservák László), hozzájárulva a gördülékeny játékhoz.
 
Fincza Gina az adminisztráción dolgozott fáradhatatlanul, míg Pásti József séf vezetésével, a Zala Springs Golf Bistró kápráztatta el a vendégeket ínycsiklandó ételekkel.
 
Szerencsére az égiekhez is eljutottak a fohászaink, így a Grillvacsora & The Box Donuts party a gyönyörű teraszunkon volt, jó időben és az eső csak éjfélkor érkezett meg a nap lezárásaként.
 
Egyébként már a versenyt követően összeültünk Révész Tamásékkal és megbeszéltük a tapasztaltakat, egyúttal megkezdtük a felkészülődést a jövő évi bajnokságra, amelynek remélhetőleg ismét mi adhatunk otthont!
 
Le a kalappal mindenki előtt! Igazgatónk, Damian MacPherson családi okok miatt sajnos nem lehetett jelen, de nagyon büszke az egész csapatra!”
 

Beszélgetésünk végén elárulta, hogy természetesen ott lesznek az idei Magyar Klubcsapat Bajnokságon, ahol bruttóban és nettóban is képviselik a Zala Springs Golf Resortot.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés