CMAE: Megjöttek az első eredmények



Jakobi Andrásnak sikerült

Mint korábban beszámoltunk róla az Európai Klubigazgatók Szövetsége (CMAE) egyhetes manchesteri továbbképzésén egy négytagú magyar delegáció – Gschwendtner Sonja, Rózsa Dávid, Révész Tamás és Jakobi András – vett részt, melynek keretében vizsgát tettek a résztvevők. A felmérők feldolgozása folyamatosan zajlik, de az első eredmények megérkeztek. Jakobi Andrist számolt be az élményeiről.



„Jelentem megvan! Boldog vagyok, hogy sikerült, bár nem volt egyszerű angol nyelven ennyi információt magamba szívni. Fáradtan ugyan, de jó kedvvel vettem részt a továbbképzésen, ahol sok hasznos dolgot tanultam. A kurzus alatt sok érdekes előadást hallgattunk meg. Nekem a legjobban a vezetői elméletek, illetve a klub marketing tetszett.”
nyilatkozta lapunknak Jakobi András, aki idén is Pannónián fog dolgozni, valamint a versenyigazgatói posztot tölti be a szövetségi versenyeken.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés