„Minden klub azért létezik, hogy a klubtagjait kiszolgálja”

Révész Tamás gondolatai a Club Manager Diplomáról



Ahogy korábban beszámoltunk róla, az Európai Klubigazgatók Szövetségének (CMAE) egyhetes manchesteri továbbképzéséről nem hiányozhattak a hazai golfélet képviselői sem. A Magyar színeket négyfős delegáció képviselte. Gschwendtner Sonja, Rózsa Dávid, Révész Tamás és Jakobi András többek között a klubmenedzsment, emberi erőforrások, klubfinanszírozás, klubmarketing, karrier gondozás témakörében hallhattak előadásokat. Az első benyomások után ismét Révész Tamás összegzett a HG-nek.


„A klubigazgatói diploma egy relatíve új dolog, ez azon is látszik, hogy kevesebb, mint 300 embernek van ilyen Európában. Maga a képzés 5 szintből áll, a manchesteri volt az első, amit novemberben követ az MDP#2. De már ezután a második lépcső után meglesz a klubigazgatói diplomája mindenkinek.”


Milyen volt a magyar delegáció?

„Végig fókuszáltan teljesítették az öt napos bentlakásos képzést, ahol folyamatosan angolul ment a kommunikáció különböző a skóttól kezdve az íren át a legkülönfélébb dialektusokban. Le a kalappal Sonja, Dávid és Andris előtt! Maga az elméleti része is izgalmas volt, de ami igazán élvezetessé és újszerűvé tette számunkra, hogy minden elméletet, amit ott megtanulhattunk, rögtön át is ültettünk a gyakorlatba. Tehát a vezetéselmélettől kezdve marketingen át, a pénzügyekig, vagy olyan praktikus ismeretekig, minthogy a food and beverage-ben, hogy néz ki a leltárazás, az italok meghatározása, vagy a hozamszámítás, nagyon komplex tudás adtak át nekünk.”


Miért fontos ez a tudás?

„Azt kiemelném, hogy ez egy olyan alap, amivel minden klubigazgatónak vagy aspiránsnak rendelkeznie kell. Sok szempontból nem ártanak, de csak hogy egy fontosat emeljek ki, minden egyes klub azért létezik, hogy a klubtagjait kiszolgálja, és azt jó színvonalon tegye. Azt gondolom, hogy érdemes lenne, ha minden klubból egy-két ember elmenne és elvégezné a képzést. Én személy szerint szívesen segítek bárkinek."


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés