A Manchester City jutott elsőként a Bajnokok Ligája döntőjébe

 

Kedden este a Manchester City–PSG elődöntős párharc visszavágója után eldőlt, hogy elsőként Pep Guardiola együttese jutott a Bajnokok Ligája fináléjába, miután Rijad Mahrez duplájával 2–0-ra Angliában is legyőzte a Paris Saint-Germaint.
Az odavágón hátrányból fordítva győzött és került rendkívül kedvező helyzetbe az angol csapat, Marquinhos fejesére Kevin de Bruyne, majd Mahrez válaszolt, így alakult ki a 2–1-es végeredmény.

 

A meccs krónikájához tartozik, hogy a 77. percben Idrissa Gueye piros lapot kapott, mégsem ő volt a párharc második mérkőzésének legnagyobb hiányzója:

 

A VÁDLISÉRÜLÉSSEL BAJLÓDÓ KYLIAN MBAPPÉ UGYANIS CSAK A KISPADON KAPOTT HELYET.
A két edző, Pep Guardiola és Mauricio Pochettino az alábbi kezdőket küldte pályára:

Ahogyan az UEFA feliratából is kiderült, a párizsiak legutóbbi 34 BL-mérkőzésükön egyaránt betaláltak, a továbbjutáshoz azonban minimum két gólra volt szükségük.

 

AZ IDŐJÁRÁS NEM KÖNNYÍTETTE MEG A CSAPATOK HELYZETÉT, JEGES VIHAR TOMBOLT A TALÁLKOZÓ ELŐTT ÉS A BEMELEGÍTÉS ALATT MANCHESTERBEN.
A pályamunkások azonban mindent megtettek, hogy a májusi ítéletidő ellenére játékra alkalmassá tegyék az Etihad Stadion gyepét.


A Paris Saint-Germain hatalmas elánnal vetette bele magát a meccsbe, a kezdő sípszótól beszorította a hazaiakat saját kapuja elé, a 7. percben pedig úgy tűnt, máris faraghat a hátrányából. Olekszandr Zincsenko kezezése miatt ugyanis büntetőt kaptak a vendégek, a VAR azonban közbeszólt – ezúttal helyesen –, hiszen az ukrán hátvéd vállát érintette a labda, így Björn Kuipers visszavonta az ítéletet.

 

Ez akkora löketet adott a Citynek, hogy gyakorlatilag első valamire való támadásából megszerezte a vezetést:

 

ÉDERSON ÓRIÁISI INDÍTÁSÁT ÉPPEN ZINCSENKO PASSZOLTA A MÁSODIK HULLÁMBAN ÉRKEZŐ DE BRUYNÉHEZ, AKINEK BLOKKOLT LÖVÉSE PONT SZERENCSÉSEN PATTANT MAHREZ ELÉ, AZ ALGÉRIAI SZÉLSŐ PEDIG A KAPUBA PASSZOLT.

 

A 16. percben a párharc első mérkőzésén is gólt szerző Marquinhos egyenlíthetett volna, a brazil fejese azonban a felső lécen csattant. Nem sokkal később Ángel Di Maria még nagyobb ziccert puskázott el, Éderson kidobása után Bernardo Silva veszített felelőtlenül labdát a tizenhatosának előterében, az argentin szélső azonban a félig üresen tátongó kapu mellé lőtt. A folytatásban esett a színvonal, a következő nagyobb lehetőséget már a félidő hosszabbításában jegyezhettük fel: Mahrez tört be szépen a jobb szélről a 16-oson belülre, éles szögből leadott lövését azonban védte Keylor Navas.

 

Szünet után sem változott a játék képe, a City magabiztosan őrizte megnyugtató előnyét, rendkívül szervezett védekezésén pedig Neymarék továbbra sem találtak fogást. A 62. percben Pochettino cserékkel próbált frissíteni csapatán, Mauro Icardi és Ander Herrera helyére Moise Kean és Julian Draxler érkezett. Mielőtt azonban még felvehették volna a meccs ritmusát, egy mintaszerű kontra végén a hazaiak gyakorlatilag lezárták a lényegi kérdéseket:

DE BRUYNE KIUGRATÁSÁT KÖVETŐEN PHIL FODEN CENTEREZETT, A HOSSZÚ OLDALON ÜRESEN ÉRKEZŐ MAHEREZ PEDIG A KAPUBA EMELT.


A PSG a 69. percben aztán még kilátástalanabb helyzetbe került: Di Maria gyógyszere gurult el egy teljesen ártatlan szituációban, az oldalvonal mellett taposta meg Fernandinhót, így mehetett zuhanyozni.

 

A teljesen hitehagyott, tíz emberrel játszó párizsiak ellen már pláne játszi könnyedséggel gurigáztak a manchesteriek az utolsó negyedórában, akik végül kettős győzelemmel jutottak be a BL-döntőbe, a klub története során először.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Manchester City–PSG 2–0 (1–0)

 

Forrás: Index

Kép: Paraméter


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés