Fel kellett nőnöm, hogy megálljam a helyem

 

Az Egyesült Államokból frissen hazatért Csányi Olivérrel a mögötte álló eseménydús időszakról, illetve az előtte álló izgalmas nyárról beszélgettünk.  

 

 

Mi mindent történt veled az elmúlt időszakban? Milyen tanulsággal zárultak az Egyesült Államokban töltött évek?

Miután elvégeztem az egyetemet, május elején hazatértem Amerikából. A külföldön töltött évek egyik legnagyobb tanulsága az önállóság és a küzdelem elsajátítása. Kint mindenért meg kellett küzdenem és csak önmagamra tudtam támaszkodni, hiszen a családomtól tízezer kilométer és kilenc órányi időkülönbség választott el. Mivel nehezebb volt tanácsot és segítséget kérnem, fel kellett nőnöm ahhoz, hogy megálljam a helyemet és el tudjam érni a céljaimat. Remekül éreztem magam kint, de nagyon örülök, hogy most már itthon vagyok, imádom a hazai légkört. A lehetőségeimhez képest megpróbálok minél több időt tölteni a golfpályán, szorgalmasan készülök a versenyekre.

 

Milyen megmérettetések gazdagítják nyári versenynaptáradat?

A nyár hátralévő részében néhány nemzetközi és nagyobb magyar bajnokságon is szeretnék elindulni, de hogy pontosan milyen versenyeken tudok részt venni, még bizonytalan. Az Osztrák Bajnokság és a most hétvégén megrendezendő 61. Amatőr Bajnokság mindenképpen tervbe van véve, de egyéb külföldi profi golfviadalokon is szeretnék indulni, amennyiben lehetőségem adódik rá. A Cseh Amatőr Nyílt Bajnokságot is megcéloztam, sőt, ha sikerül bejutnom, a nyár utolsó hetében sorra kerülő Francia Amatőr Nyílt Bajnokságon is szívesen részt vennék.

 

Hogyan készülsz az említett versenyekre, milyen célokkal elvárásokkal indulsz a nyár nagy golftornáin?

Amennyire időm engedi – a családi és egyéb teendők mellett -, megpróbálok minél többet edzeni. Bár leginkább egy cél, a győzelem lebeg a szemem előtt, számolnom kell a realitásokkal is, hiszen a Francia Amatőr nyílt Bajnokságra már bekerülni is igen nehéz. A legfőbb célom azonban mindig az, hogy a lehető legjobban játsszam és a legkiválóbb eredményeket érjem el. A múlt héten részt vettem a Franciaországban megrendezett Európa Bajnokságon, ahol egy nagyon erős mezőnnyel vettem fel a küzdelmet. A pálya kimondottan úgy volt előkészítve, hogy valódi kihívást jelentsen a versenyzők számára. A tornát megelőzően négy napon át szakadt az eső, ami azt eredményezte, hogy a drive-ok nem gurultak, hosszú vasakkal kellett ütnöm a szétázott és rendkívül hosszú pályán. Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy négyes vagy ötös vasakkal támadjam a par 4-eseket, a váratlanul adódott helyzet egy újfajta játékstílust igényelt. A nagyobb külföldi versenyeken nagyon gyakran a franciához hasonló, hosszú pályákon kell helyt állnia a golfozóknak, Magyarországon azonban erre nehéz felkészülni. Mindez ráébresztett arra, mit kéne még gyakorolnom és milyen területen kell még fejlődnöm.

Fotó: TÁTRAI BÉLA / GOLF Magyar


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés