Időeltolódás, közvetítések, új sportágak

Néhány nap múlva kezdetét veszi a tokiói olimpia, amelyet bár egyéves csúszással, de legalább megrendeznek. Hivatalosan a július 23-án pénteken, magyar idő szerint 13.00 órakor kezdődő megnyitóünnepséggel indul az esemény. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az ötkarikás játékokról.

 

 

A japán főváros névlegesen már a 32. újkori nyári játékoknak ad otthont, a számozásban azonban az elhalasztott olimpiák is benne vannak, márpedig a mostani, koronavírus halasztás mellett korábban a két világháború miatt is elmaradtak a versenyek, így ténylegesen ez a 29. lesz.

 

Sorozatban három távol-keleti olimpiát rendeznek ezekben az években: 2018 Phjongcsang (Dél-Korea, téli), 2021 Tokió (Japán, nyári) és 2022 Peking (Kína, téli.)

 

A tokiói játékok záróünnepségét augusztus 8-án rendezik meg.

 

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2020 márciusában jelentette be, hogy nem törli el, csupán egy évet csúsztat a játékokon, amelyet a járványügyi helyzetre és a biztonságra való törekvésekre tekintettel szurkolók nélkül, zárt kapuk mögött rendeznek.

 

Tokióban hét órával előrébb járnak, mint Magyarországon, így az ottani időzónában legtöbbször reggel 9.00 órakor kezdődő eseményeket itthon hajnali 2-től követhetjük figyelemmel. Méghozzá két jogtulajdonos csatornán:

 

EGYRÉSZT AZ MTVA KÖTELÉKEIBE TARTOZÓ ADÓKON, FŐKÉNT AZ M4 SPORTON, VALAMINT AZ EUROSPORTON.

 

A NOB azon törekvéseinek köszönhetően, mely szerint a fiatalabb generációt is szeretné a képernyők elé ültetni, akik egyébként nem feltétlenül érdeklődnek az esemény iránt, négy új sportág debütál a játékokon:

GÖRDESZKA, SZÖRF (NEMCSAK WIND, HANEM HULLÁMLOVAGLÁS IS), KARATE ÉS SPORTMÁSZÁS, EMELLETT MOST MUTATKOZIK BE A KOSÁRLABDA 3×3-AS ÁGA, VALAMINT A KERÉKPÁROZÁSON BELÜL A FREESTLYE BMX IS. A BASEBALL/SOFTBALL PEDIG VISSZATÉR.

 

Sajnos az újdonságok közül csak karatéban leszünk érdekeltek (Hárspataki Gábor), a többi sportágra nem sikerült kijutni.

 

Ettől függetlenül rengeteg magyar sportoló, szám szerint 173 szerzett kvótát Tokióba. Az egyéni atléták mellett három csapatunknak is szurkolhatunk: a női és a férfi vízilabda-válogatott mellett a női kézilabda-válogatott is érdekelt lesz a játékokon.

 

Hogy pontosak legyünk, igazából 176-an lehetnének ott, ám néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság által, a COVID-vakcinához kötött részvétel miatt a szlalomkajakos Schmid Julia végül nem indul. Babos Tímea pedig sérülés miatt nem utazik, így Jani Réka sem, aki párospartnere lett volna Tokióba.

 

Ahol egyébként 33 sportág 50 szakágában összesen 339 olimpiai bajnokot avatnak és osztanak ki az arany mellett ezüst- és bronzérmeket.

 

A szervezők közel 12 ezer sportolót várnak Japánban, ebből az amerikai olimpiai csapat adja a legtöbb versenyzőt, 650-et. Oroszország doppingvétség miatt hivatalosan nem szerepelhet az olimpián, így az orosz sportolók nem az ország zászlaja alatt versenyeznek majd.


Ami pedig a helyszíneket illeti, a legtöbb sportolót érintő csarnokok és arénák az olimpiai falu, valamint a tokiói központ 5 kilométeres körzetében találhatóak. Vannak persze kivételek, 16 létesítmény lesz ennél távolabb, főként a csapatsportokat, valamint a külső helyszínt igénylőek, illetve a futballtornának Tokión kívül még öt város, Kasima, Rifu, Szaitama, Szapporo és Szendai ad otthont.

 

Japán és a világ tehát készen áll, tartsanak velünk az olimpia alatt is, hiszen az Index helyszíni tudósításokkal, valamint mindennapos élő közvetítéssel jelentkezik majd a rangos eseményről.

 

 

 

Forrás: Index

Fotó: Travel & Leisure


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés