Darts ob: Kovács Patrik először magyar bajnok steelben

 

Kovács Patrik lett a magyar dartsbajnok a steel szakágban, miután egészen a döntőig menetelt a bajnoki sorozat utolsó, szombathelyi állomásán. A 25 éves Kovács már a negyeddöntős szerepléssel bebiztosította a bajnoki címét. A döntőt végül Székely Pál nyerte meg.

 

 

A koronavírus miatt rendhagyó volt a magyar bajnokság, ugyanis a járványhelyzet miatt kétéves időszakra nyúlt.

 

A szombathelyi döntő magas színvonalat hozott. A Sport Darts Clubban versenyző Kovács nyerte meg az első szettet, de utána Székely (Arany Bikák Darts SE) pillanatai következtek, sorozatban megnyerte győzelemhez szükséges három szettet. Székely körátlaga 89.65 volt, míg Kovácsé 85.47. Ketten együtt összesen hétszer dobtak 180-as kört.

 

Összesítésben tehát a magyar bajnok Kovács Patrik, aki a kilenc bajnoki állomásból ötöt is megnyert. A második Székely Pál lett.

 

A nők bajnokságát Erdei Nóra nyerte meg.

 

DARTS, STEEL MAGYAR BAJNOKSÁG
9. ÁLLOMÁS (Szombathely)
Döntő: Székely Pál–Kovács Patrik 3:1 (1–3, 3–1, 3–0, 3–1)
A bajnokságot Kovács Patrik nyerte meg.

 

 

 

 

 

 

Forrás és kép: Index, Magyar Dartsszövetség

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés