A MaxxRoyal Cup magyarországi selejtezőjének győztesével, Hatvári Árpáddal két, áprilisban lezajlott hazai megmérettetés tanulságait tekintettük át.
Hogyan értékelnéd a Winter Cupon nyújtott teljesítményedet?
A versenyt megelőzően megnyertem a Maxxroyal Cup x Race to Zala Springs első fordulóját, így remek formában vágtam neki a háromszor 18 szakasznak. A Winter Cup első napján sajnos elrontottam néhány szakaszt, sőt, egy tripla bogey is becsúszott, ami magas score-t eredményezett. A swing ütéseimmel szerencsére minden rendben volt, ám az is világossá vált, hogy a puttokon még dolgoznom kell. A második két versenynap már kiegyensúlyozottabb játékot hozott, bár visszatekintve úgy érzem, jobb teljesítményre is képes lettem volna.
Milyennek találtad a Zala Springs pályáját?
A zalacsányi pálya kitűnő minőségben fogadta a játékosokat, egyedül a greeneket találtam egy kicsit lassúnak.
Nemrég részt vettél a Pannonia Golf Clubban megrendezett Kreinbacher Golf Kupán is. Hogyan értékeled ezt a fellépést?
Kiválóan ütöttem a labdát, remekül éreztem magam a flighttársaim között, a csodálatos fairway-ekkel rendelkező máriavölgyi pályával is meg voltam elégedve, de a puttokkal ezúttal is gondom támadt. A nyolcas szakaszon a homokba ütöttem a labdát, majd sikeresen kijutottam onnan, ezt követően azonban becsúszott egy dupla bogey. A tizedik szakaszon hatvanöt méterről kellett drive-olnom, ami sajnos a közeli távolság miatt nem sikerült, ezért három puttal fejeztem be a játékot. A tizennégyesen viszont egy gyönyörű birdie-t ütöttem, amire nagyon büszke vagyok!