A 21 éves angol játékos már hosszú ideje meghatározó szereplője az amatőr golf világának. A Florida State színeiben öt tornát is megnyert, és egy kiemelkedő junior idényt tudhat maga mögött: az NCAA-bajnokságot leszámítva minden versenyen dobogós helyezést ért el, sőt, azokon belül sem végzett harmadiknál rosszabb pozícióban. Az NCAA-n nyolcadik lett, emellett megnyerte a 2024-es Augusta National Women's Amateur tornát, valamint tavaly az AIG Women’s Openen elnyerte az úgynevezett „alacsony amatőr” címet, tizedik helyezésével. Azóta az idei U.S. Women’s Open legjobb amatőreként szerepelt, és 2024. június 12. óta a World Amateur Golf Ranking első helyezettje.
Most pedig egy profi versenyen is diadalmaskodott – nem is akárhogyan. A Ladies European Tour (LET) égisze alá tartozó KPMG Women's Irish Open zárónapján -4-es (69) kört játszott, és összesítésben 21 ütéssel teljesített a par alatt, amivel hat ütéses előnnyel szerezte meg a győzelmet.
A kétszeres LPGA-tornagyőztes Madelene Sagström ugyan egy ütéssel jobb kört produkált vasárnap, és végül -15-tel zárt, de Woad előnyét már nem lehetett behozni. A svéd játékos – hat birdie és egyetlen bogey mellett – így a második helyet szerezte meg.
Woad az első amatőr játékos, aki LET-versenyt nyert azóta, hogy Jana Melichová 2022-ben győzött a Tipsport Czech Ladies Openen. Korábban Lydia Ko is hasonló bravúrt hajtott végre: 2013-ban, mindössze 15 évesen nyerte meg a New Zealand Women's Opent amatőrként.
Woad jelenleg 18 pontnál jár az LPGA kvalifikációs rendszerében, és már csak két pontra van attól, hogy megszerezze a teljes játékjogot. Jó hír számára, hogy augusztusban akár négy pontot is bezsebelhet, ha újra elnyeri a McCormack Medal-t, amelyet az U.S. Women's Amateur torna után a világranglista első helyén álló amatőr kap. Legfőbb riválisa, Mirabel Ting, a múlt héten jelentette be, hogy profi játékosként folytatja.
Forrás: NBC Golf
Fotó: LET