A nagyszerű játékosok mellett sajnos az időjárás is főszereplővé lépett elő a Zalacsányban zajló Divízió 2-es csapat Európa-bajnokság első játéknapján. A délutáni órákban érkező hirtelen felhőszakadás miatt a junior flightok versenynapját törölni kellett, a felnőttek mezőnye viszont be tudta fejezni a stroke play kört. Így az esőszünet nem zavarta meg Bertényi Bence fantasztikus 66 ütéses nyitókörét.
A pálya állta a sarat
Bár két nap alatt mintegy 65 mm eső zúdult a zalacsányi pályára, a „zalai katlan” ismételten kiválóan vizsgázott. A csapadék rövid időre víz alá kényszerítette a greeneket, ám kevesebb mint másfél óra alatt játszhatóvá váltak a szakaszok. Ennek köszönhetően a felnőtt mezőny folytathatta és teljesíthette az aznapi programot. A junior flightok 14 órai indulását az Európai Golf Szövetség hivatalosan törölte, így a korosztály nem játszott a keddi nyitányon.
Parádés eredmények
Az időjárási viszontagságok ellenére lenyűgöző teljesítmények születtek a felnőttek mezőnyében. Az első 13 helyezéshez kizárólag negatív score volt elegendő, ami kiélezett küzdelmet vetít előre a hátralévő napokra.
A nap legjobb eredményét a horvát Leo Zurovac érte el (65 ütés), rögtön eagle-lel nyitva a kört. A magyar színekben induló Bertényi Bence is kiváló formában kezdett 66-tal zárt – hét birdie mellett mindössze egyetlen szakaszt hozott le bogey-val. A harmadik legjobb score a walesi Tomi Bowen nevéhez fűződik (67).
A csapatverseny élén a kiválóan teljesítő Ausztria áll -11-es összesített eredménnyel.
Magyar válogatott: Bertényi a húzóember
A magyar csapat legjobb teljesítményét Bertényi Bence nyújtotta -6-os eredménnyel, ami az abszolút élmezőnybe repítette. A többiek közül Hayder-Török Alexander +5-tel a T35. helyen zárt. Őt követi Somogyi Bence (+6, 42. hely), Novák Botond (+7, T43), Nagy Ármin (+11, T49), valamint Károly Ádám (+15, 54. hely).
A magyar válogatott jelenleg a 8. helyen áll a csapatversenyben, innen várhatja a második stroke play napot.
A hungolf.hu híre nyomán.
Fotó: EGA