Rory McIlroy különleges, személyes elemekkel átszőtt menüvel készül a Masters hetében megrendezett hagyományos bajnokok vacsorájára.
A címvédő minden évben maga állíthatja össze az exkluzív vacsora menüjét a korábbi bajnokok számára, és McIlroy láthatóan igyekezett olyan fogásokat választani, amelyek egyszerre tükrözik saját ízlését, pályafutását és győzelmének emlékeit.
A négy előétel közül az egyik különösen személyes választás: McIlroy ugyanis édesanyja egyik kedvenc fogásával, a kecskesajttal töltött, baconbe tekert datolyával készül. Emellett grillezett jávorszarvasos miniburgerek, garnélatempura, valamint georgiai őszibarackos-ricottás lepény csípős mézzel is szerepel a menüsoron.
Első fogásként sárgaúszójú tonhalból készült carpaccio érkezik, amely McIlroy kedvenc New York-i éttermének, a Le Bernardinnek állít emléket. A játékos elmondása szerint az augusztai klub külön figyelmet fordított arra, hogy az étel a lehető leghitelesebben készüljön el.
A főételeknél is megjelenik McIlroy személyes kötődése: wagyu bélszín vagy pirított lazac közül választhatnak a vendégek, köretként pedig ír „champ” kerül az asztalra. Ez a vajjal és újhagymával gazdagított burgonyapüré az északír bajnok gyerekkorát idézi meg.
Desszertnek egy klasszikus karamellás-datolyás sütemény érkezik, amelyet McIlroy „közönségkedvencnek” nevezett.
Különösen nagy gondot fordított a borválasztásra is, mint elárulta: „Ez olyasmi, amiért rajongok”. McIlroy, aki tíz éve szenvedélyes borgyűjtő, egy 2022-es Domaine Leflaive Batard Montrachet-t választott fehérbornak, míg vörösbornak egy 1990-es Chateau Lafite Rothschildot, a bordeaux-i Pauillac-ból. Utóbbival visszautal a tavalyi sikerre, hiszen ezzel ünnepelte a Masters-győzelmét.
McIlroy várhatóan már nem indul versenyen a címvédése előtt, amelyre április 9. és 12. között kerül sor. A játékos szerint most először élheti meg igazán felszabadultan az Augusta National hetét, miután tavaly végre megszerezte a zöld zakót, ezzel teljessé téve karrier Grand Slamjét.
„Ez lesz az első alkalom, hogy úgy hajtok le a Magnolia Lane-en, hogy az egész hét az örömjátékról fog szólni” – fogalmazott McIlroy, aki hozzátette: különleges érzés számára, hogy immár élete végéig bajnokként térhet vissza a Mastersre.

Forrás: BBC Sport
Fotó: Masters Torunament / Facebook

