„Annak is van varázsa, amikor magad építed fel a saját játékodat”

Dákó Szabolcs a május végi Continental Ranglistaverseny Nettó Felnőtt Férfi kategóriájának első helyét szerezte meg Balatonudvariban. A Balaton Golf Club játékosát a verseny kihívásairól és a golfhoz fűződő kapcsolatáról kérdeztük.

 

Hogyan értékeled a ranglistaversenyen nyújtott teljesítményedet?

Az eredményemet és a szakmai fejlődésemet a sok gyakorlásnak köszönhetem: folyamatosan csiszolom a játékomat, új elemeket építek be. Sokat játszom „otthon”, Balatonudvariban, ezért szinte minden szakaszt kiválóan ismerek, olyannyira, hogy a távolságokat sem kell már mérnem. A versenyen az első kilenc szakaszon +2-vel fordultam, ami remek eredménynek számított. A hátsó kilencen azonban +10-et játszottam. Ennek ellenére elégedett vagyok, hiszen ideális körülmények között, egy nagyszerű flightban golfozhattam.

 

Mi az, amiben úgy érzed, még fejlődnöd kell?

Már hosszú ideje küzdök a chipekkel, de nem világos, hogy ez technikai vagy mentális okokra vezethető-e vissza. Amikor becsúszik egy-egy rosszabb ütés, szükségem van néhány szakaszra, hogy ismét visszarázódjak. A távolabbi puttok között azonban mindig akad olyan, amelyik beesik. Mivel ma már nincs gondom azzal, hogy pályán tartsam a labdát, viszonylag ritkán ütök bogey-t vagy dupla bogey-t.

 

Kihez jársz edzeni?

Nincs edzőm, autodidakta módon tanultam meg golfozni. Annak is megvan a maga varázsa, amikor magad építed fel a saját játékodat, és így érsz el eredményeket. A saját utamat járom, az eredményeim pedig a módszerem hatékonyságát igazolják. A tíz-tizenkét balatonudvari játékosból álló baráti köröm felbecsülhetetlen segítséget nyújt: folyamatosan visszajelzést adunk egymás játékáról. Éppen ezért nem teljesen egyedül dolgozom, hiszen a közösség támogatása is sokat jelent.

 

Mivel ajándékozott meg a golf?

Ezen még sosem gondolkodtam! A sport közösségépítő ereje kétségkívül hozzájárult ahhoz, hogy az életben és a munkámban is sikeresnek érezzem magam. Bár informatikusként dolgozom, a golf szerves része a mindennapjaimnak. A barátaim többsége is ezt a sportot űzi, ezért abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy számos érdekes, széles látókörű emberrel találkozhattam a pályán. Az ő élettapasztalataik, tanácsaik és ötleteik a munkámban és az üzleti életben is sokat segítettek.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés