Dr. Bognár László idegsebész, a Kisoroszi Magyar Golf Club játékosa magazinunknak mesélt a stresszkezelés kihívásairól, a golfsport kíméletlen igazságáról és a kiegyensúlyozott játék titkáról.

Hogy sikerült a felkészülésed a 2026-os szezonra?

Nagyon jól, ugyanis rengeteg örömöm van a golfozásban, és szeretek gyakorolni. A felkészülési időszakban az időjárás is kedvező volt, ezért elsősorban a pályán edzettem. A kertem végében van egy elütőháló, amelyet jó idő esetén a téli hónapokban is tudok használni.

Az ütéseim folyamatosan javulnak, a score-om azonban nagyjából változatlan. Ez leginkább a pszichés terhelésnek tudható be: amikor nehéz helyzetbe kerülök, zavarba jövök. Az átlagom 88 és 92 között mozog, de ha versenyen indulok, ez rendszerint 95–97-re ugrik. Sajnos ilyen a játékom. Furcsa, mert régebben sokkal több munkám volt, mégis kevésbé izgultam. Most több időm jut a golfra, ezért éppen amiatta izgulok! (nevet)

Milyen célok lebegnek a szemed előtt?

Az álmom, hogy a technikai fejlődés révén magabiztos játékossá váljak. Ez ad reményt arra, hogy a jövőben még tovább tudok fejlődni.

Mennyit edzel egy héten?

Három napot dolgozom, négy napot golfozom. Szabadidőmben Kisorosziban játszom, de ha csak egy órám van, inkább otthon gyakorlok. A társaság is vonz, ugyanakkor egyedül jobban tudok koncentrálni.

A golf igazságosan és tisztességesen mérhető sport, és az úszáshoz vagy a futáshoz hasonlóan kíméletlenül megmutatja a valóságot. Hiába edzem többet és fejlődöm technikailag, a játék közben jelentkező feszültség és stressz miatt még egy egyszerű puttot is képes vagyok megrántani. Ebben a sportban pedig sokszor éppen az ilyen apró hibákon múlik minden.

Nem lehet, hogy az önbizalom okozza a problémát? Amikor gyakorolni látlak, mindig pontosan és végtelenül higgadtan ütöd a labdát.

Jól látod a helyzetet. Ha egyedül gyakorlok, és valaki távolról figyel, tízből kilencszer azt mondja, hogy single hendikepes játékos vagyok. De ha tudom, hogy néznek, vagy valakinek meg akarom mutatni például, hogyan vezetem a kezem egy pitch ütésnél, azonnal elrontom.

Olyan ez, mint a félig üres vagy félig teli pohár: már annak is örülnék, ha tudnám, hogy legalább hatvan százalék esélyem van a sikerre. Meg kell értenem, mit és hogyan kell csinálnom.

Kevés edzőben bízom, ráadásul velük sem könnyű időpontot egyeztetni. Az anatómiától kezdve az izommemóriáig minden témában képeztem magam. A tudás ott hömpölyög az agyamban, ezt a sportot azonban sokkal ösztönösebben, a jobb agyféltekémmel kellene játszanom. Éppen ez a legnagyobb hibám: a túlzott tudatosság a fejlődésem egyik legfőbb akadálya.

Bár a játékom minősége folyamatosan javul, a fejlődés üteme meglehetősen lassú. Ha így haladok, tíz év múlva lesznek rendszeresen 88-as köreim! (nevet)

Ben Hogan mondta, hogy a golfban a legfontosabb ütés mindig a következő. A hibák elengedése és a teljes elköteleződés azt jelenti, hogy nem foglalkozol mással, amikor a pályán játszol.

A négy és fél órás játék során előfordul, hogy már a kezdő drive előtt pontosan megvan a fejemben a mozgás terve és az ütő fogása. Aztán a harmadik tee boxon egyszer csak előjönnek a régi félelmeim, és elbizonytalanodom.

A chipemet addig tudom kontrollálni, amíg a bal bicepszem le nem válik a pectoralis izomról. A következő ütésnél már megrántom, kifordul az ütő a kezemből, összevissza repül a labda, odalesz a puttom, és már kész is a baj.

Manapság nagy divat azt mondani, hogy flow-ban kell lennünk, de rendkívül ritka az az embertípus, aki folyamatosan a sikerélményeiből tud táplálkozni. Amikor flow-ba kerülök, szinte vak szerencsejátékossá válok, az ízületeim pedig szétesnek. A profi golfozóknál jól látható, hogy minden ütést ugyanaz a rutin és ugyanazok a mozdulatok előznek meg.

Sok mindent kipróbáltam már a stressz leküzdésére, de továbbra is abban hiszek a leginkább, hogy a csiszolt technika jelenti a legjobb megoldást.