Ifj. Sárközi Richárd álomszerűen kezdte a DP World Tour ausztriai kvalifikációs versenyét, az első fordulóban elért 63-as (-9) eredményével pedig a teljes mezőnyt maga mögé utasította. A folytatásban azonban nem sikerült megtartania előkelő pozícióját: végül 280-as score-ral, -8-cal a 23. helyen zárt, így egyetlen ütéssel maradt le a kvalifikáció következő szakaszáról.
A világ második számú profi sorozatának számító DP World Tour háromlépcsős selejtezősorozatának első állomását Sárközi Richárd az ausztriai Golfclub Schloss Ebreichsdorfban játszotta. A 80 fős mezőnyből a legjobb 19 játékos, illetve a velük azonos eredményt elérők jutottak tovább.
Ricsi már az első napon jelezte, hogy komolyan gondolja a továbbjutást. A nyitó kilenc hajrájában három egymást követő birdie-t is szerzett, a hátsó kilencen pedig egészen parádés teljesítményt nyújtott: hét birdie mellett mindössze egy bogey került a scorekártyájára. A par 4-es 12-es szakaszon vétett hibát, míg a 16-os pályaszakaszt „csak” parral hozta le.
A 63 ütéses, -9-es kör egyben Sárközi pályafutása legjobb köreredménye, ráadásul ezzel a teljes mezőny élére állt a nyitókör végén.
A második körben 73-as score következett, majd Ricsi ismét mínuszos napot produkált: a 70-es eredménnyel a továbbjutást érő hetedik helyről várhatta a zárónapot.
A csütörtöki utolsó 18 szakaszon végül 74 ütés került a neve mellé. Sárközi így összesítésben 280-as score-ral, -8-cal zárta a kvalifikációs tornát, ami a rendkívül erős mezőnyben a 23. helyhez volt elegendő. A továbbjutást érő pozíciótól mindössze egy ütés választotta el.
Bár ezúttal egyetlen ütés hiányzott a továbbjutáshoz, az első körben bemutatott teljesítmény így is sokat elárul arról, hogy Sárközi mire képes jelenleg. A 63-as kör során mutatott játék alapján látható, hogy megvan benne a képesség a kiemelkedő eredményekre ezen a szinten is. Ha ezt a teljesítményt a következő kvalifikációs versenyeken megfelelő állandósággal tudja párosítani, a továbbjutás is garantált.
DP World Tour Q School

