Hetek óta pletykálnak arról, hogy elmaradhat a LIV Golf augusztus végére tervezett michigani csapatbajnoksága. Bár hivatalos bejelentés még nincs, a jelek arra utalnak, hogy valóban Indianapolisban lesz az idei utolsó verseny.
Papírforma szerint a LIV Golf szezonjának utolsó két versenye az indianapolisi, ahol az egyéni küzdelmek zárulnak, és a michigani szezonzáró csapatverseny. Könnyen lehet azonban, hogy az utóbbit nem tartják meg idén.
A szezonzáró sorsa már júliusban is kérdéses volt, akkor a német golfozó Martin Kaymer a Today’s Golfernek mindössze öt százalékra tette a megrendezés esélyét.
A döntésre utaló jelek az elmúlt napokban csak még jobban felerősödtek. A The Telegraph értesülései szerint a LIV már tájékoztatta játékosokat a verseny elmaradásáról, a liga munkatársait pedig arra kérték, hogy az Indianapolis utánra foglalják le hazautazásukat, és ne számoljanak azzal, hogy a mindössze néhány órányira található Michiganbe továbbindulnak. A LIV ugyanakkor hivatalosan nem erősítette meg a verseny törlését, és a sajtó megkeresésére sem kívánt nyilatkozni.
A 2026-os idényt eredetileg 14 versenyesre tervezték. A júniusra kiírt New Orleans-i viadalt korábban elhalasztották, és azóta sem jelöltek ki új időpontot. A LIV a Louisiana állammal kötött többmilliós megállapodás részeként 1,2 millió dolláros támogatást kapott, amelyet a július végi információk szerint még nem fizetett vissza.
A michigani csapatbajnokság törlése újabb jele a LIV Golf idei válságának. A liga 2026-ban még 30 millió dolláros versenyenkénti nyereményalappal dolgozott, ez az összeg azonban 2027-re akár a felére is csökkenhet. Ez komoly érvágás lenne ahhoz képest, hogy a LIV néhány éve még százmillió dolláros szerződésekkel csábította magához a világ legjobb játékosait.
A LIV Golf sorozat számára azonban fényt jelenthet az alagút végén a megállapodása egy – egyelőre meg nem nevezett – befektetővel, aki biztosíthatja a liga működését 2027-től. A tranzakciót már a LIV igazgatótanácsa is jóváhagyta, a lezárása pedig várhatóan szeptemberben történik meg.
Forrás: Golf.com
Fotó: Chosun

